A HBM Kerékpáros Szövetség és a DKSI közös rendezésű versenyhétvégéjén vagyunk túl; a Hajdú Kupa és a Főnix Kupa futamain több mint 160 kerékpáros sportoló vett részt. A szombati időfutam verseny (Hajdú Kupa I. szakasz) a Nagyerdei Stadion – Pallag – Nagyerdei Stadion útvonalon zajlott. Abszolút értékelésben a szám egyik legkiemelkedőbb hazai specialistája, Fejes Gábor (Dr. Bátorfi AKTK) győzött, aki a Systematica Kft által felajánlott pénzdíjat vehetett át. A hazai pályán versenyző DKSI sportolói U15, U23 és Amatőr felnőtt kategóriákban értek el dobogós helyezéseket.

 

Szombat délután a Főnix Kupa kritérium (háztömbkörüli) versenyre került sor, rendkívül hideg, szeles időben. Az elit kategóriában Fejes Gábor nyerő elmenését követően a dobogóért folyt óriási küzdelem, ahol a DKSI három klasszisa, Ábrók Norbert, Nagy Gyula és Pályi Csaba az utolsó előtti hajrát követően mindhárman azonos ponttal álltak! Végül Ábrók és Pályi szerezték meg a 2. és 3. helyet. Csapatversenyben a debreceni DKSI diadalmaskodott.

 

Vasárnap 14, 31, 63, 93 illetve 124 km-es távokon került sor a Hajdú Kupa II. szakaszára, a mezőnyversenyre. A bukásokkal is tarkított futamok izgalmas küzdelmet hoztak. Az elit, U23 és U19 kategóriák összevont mezőnyben indultak. Itt a verseny kezdeti szakaszában Czine Tamás (DKSI) vállalkozott másodmagával szökésre, ám a szeles idő nem kedvezett az akciónak. Az utolsó körben Pályi Csaba (DKSI) szólóban lépett meg a mezőnytől, és előnyét sikeresen megőrizve nyerte a versenyt. Kurilla Bence csapatunkból is ott volt a szökésben és U23-as kategóriában győzött! Az utánpótlás korosztályok versenyzői is kitettek magukért mindhárom versenyszámban.

hk20152

A Hajdú Kupa I-II. szakaszának összetett értékelésére is sor került, melynek során az U15, U17, U19 kategóriák, valamint az Elit-U23 abszolút győztese részesült a Kontent Kft által felajánlott pénzdíjban. A dobogósok minden kategóriában a érmek mellett tárgyjutalmakat vehettek át.

A csapatok összetett versenyét, így a Hajdú Kupát is a DKSI egyesülete nyerte!